kft

Cégalapítás: csak megfontoltan!

Aki cég alapításába kezd, nem áll egy könnyű út előtt, figyelembe véve a magyar adórendszert, hiszen rendkívül sok buktatón kell az évek során keresztülmennie (kezdve a jogszabályok helyes kiismerésétől a tényleges bevallásokig, amelyek persze a könyvelőt érintik, de ajánlatos a cégvezetőknek is az alapvető ismeretekkel tisztában lenniük). Ráadásul mindjárt a cég megalakulása után 20% eséllyel (5-ből 1 vállalkozást) vizsgálhatja azt le az adóhatóság.

Illeték 2011

A 2010-ben életbe lépett családon belüli ajándékozási- és öröklési illeték változások után, 2011-ben  egy-egy ponton történt további módosítás a fenti törvényben, amelyek között találhatunk elsősorban az ingatlanokra kiterjedő szabályozásokat. Lássuk is milyen változásokat hozott ez év elején (eddig) a jogalkotó:

 

Változások 2011-től:

TB 2010

A tevékenységre jellemző kereset (TJK)

Január 31-ig nyilatkozni kell az egyéni vállalkozónak, illetve az egyidejűleg több társas vállalkozásban személyesen közreműködő tagnak arról hogy melyik társas vállalkozásban választja a TJK megfizetését (a közreműködés nem szüntethető meg egyéni vállalkozásban, csak magának az egyéni vállalkozásnak a szüneteltetésével és olyan vállalkozásokban, ahol azt törvény vagy más megállapodás kizárja). Ezt a nyilatkozatot a havi járulékbevallásban is szerepeltetni kell.

Ellenőrizhet az APEH

Tudta-e Ön hogy a többszörös székhely- illetve tulajdonosváltás egy vállalkozás életében gyanút kelthet az adóhatóságnál?

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Irányelve az ellenőrzési feladatok 2010. évi ellátásához (7002/2010 irányelv)

-többszörös székhely-, illetve tulajdonos-váltás

Napi teszt


Napi Tipp

Vállalkozása székhelyén a cégtáblát jól látható helyen ki kell tenni, ellenkező esetben az adóhatóság a céget súlyosan megbünteti (az adóhatóság az adózót a székhelyén nem találta)!...