APEH

NAV irányelvek 2012

2012 februárjában is közétette a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) az idei évre vonatkozó adóellenőrzéseinek célterületeit.

Az adóellenőr jogai

Bármelyik árus, vagy eladó beleeshet abba a “csapdába” hogy a helyszínen egy hétköznapi emberként megjelenő adóellenőr vásárol teljesen életszerűen. Ha az eladó jogszabályt sért (pl.: elmulasztja a számla, vagy nyugtaadási kötelezettségét), az ellenőr felfedi magát és megkezdi intézkedését. Kevesen tudják azonban azt, hogy az adóellenőrnek ilyenkor milyen jogai is vannak?

Az alábbi, az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) 98.§-a alapján tehát az adóellenőr az ellenőrzés során:

Eltűnt számlatömb?

 A számlatömb megőrzési ideje legalább 8 év , azonban előfordulhat - például iroda költöztetés alatt -, hogy elkeveredik, eltűnik egy-egy darab. Évek múltán már nem is tudjuk hogy hova pakoltuk. Mit tegyünk, ha erre rájövünk, és még nem járt le a 8 év?

Az elektronikus számla veszélyei

Az Apeh 2009 október 26.-a óta elfogadja az elektronikus számlákat (e-számlák) is, melyek a technikai fejlődéssel leváltanák a cégeknél a papír alapú társaikat. Ez egy természetes folyamat lenne, azonban a cégek nem így gondolják, legalábbis a tapasztalatok azt mutatják hogy habár jelentős összeg megsporolható lenne a számítógéppel kiállított számlákkal, mégis számos buktatója van a dolognak. Itt jönnek a képbe a revizorok...

Cégalapítás: csak megfontoltan!

Aki cég alapításába kezd, nem áll egy könnyű út előtt, figyelembe véve a magyar adórendszert, hiszen rendkívül sok buktatón kell az évek során keresztülmennie (kezdve a jogszabályok helyes kiismerésétől a tényleges bevallásokig, amelyek persze a könyvelőt érintik, de ajánlatos a cégvezetőknek is az alapvető ismeretekkel tisztában lenniük). Ráadásul mindjárt a cég megalakulása után 20% eséllyel (5-ből 1 vállalkozást) vizsgálhatja azt le az adóhatóság.

NAV irányelvei 2011

A jogelőd szervezetekhez hasonlóan, eleget téve jogszabályi kötelezettségének, február 21-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is közzéteszi 2011 évi ellenőrzési tevékenységének fő irányait, ez által is biztosítva annak széleskörű megismerhetőségét.

Az ellenőrzés a leghatékonyabb eszköze mind a prevenciónak, az önkéntes jogkövetés elősegítésének, mind a szándékos kötelezettségszegések feltárásának, szankcionálásának.

Egyszerűsített foglalkoztatás

A 2010. április 1-én hatályba lépett alkalmi munkavállalásról szóló jogszabálynak rövid élete volt, mindössze 4 hónap. Bonyolultsága és papíralapú rendszere miatt ezért augusztus 1-től új jogszabályok léptek életbe, nézzük mik is ezek röviden:

APEH irányelvei 2010

A kötelező ellenőrzéseken túl az állami adóhatóságnak az ellenőrzési tevékenységét a vezetője által minden év elején február 20-áig közzétett ellenőrzési irányelv alapján kell végeznie az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény értelmében. Az alábbiakban láthatjuk hogy melyek ezek a pontok:

A kiválasztási folyamat sarokpontjai

Vagyonosodási vizsgálat

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 2010-ben is közzétette a vagyonosodási vizsgálatokról szóló irányelveit. Mint a hírekben is olvasható 2006 óta fokozottabb mértékben “látogatják” a revizorok a vállalkozásokat. Az APEH 2010-ben is kiemelten ellenőrizendő területnek tekinti a magánszemélyek jövedelmeinek és vagyongyarapodásának az ellenőrzését, ahol is kiváncsi arra hogy ezek összhangban vannak-e a kiadásaival.

Ellenőrizhet az APEH

Tudta-e Ön hogy a többszörös székhely- illetve tulajdonosváltás egy vállalkozás életében gyanút kelthet az adóhatóságnál?

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Irányelve az ellenőrzési feladatok 2010. évi ellátásához (7002/2010 irányelv)

-többszörös székhely-, illetve tulajdonos-váltás

Napi teszt


Napi Tipp

Vállalkozása székhelyén a cégtáblát jól látható helyen ki kell tenni, ellenkező esetben az adóhatóság a céget súlyosan megbünteti (az adóhatóság az adózót a székhelyén nem találta)!...