adó

Az adóellenőr jogai

Bármelyik árus, vagy eladó beleeshet abba a “csapdába” hogy a helyszínen egy hétköznapi emberként megjelenő adóellenőr vásárol teljesen életszerűen. Ha az eladó jogszabályt sért (pl.: elmulasztja a számla, vagy nyugtaadási kötelezettségét), az ellenőr felfedi magát és megkezdi intézkedését. Kevesen tudják azonban azt, hogy az adóellenőrnek ilyenkor milyen jogai is vannak?

Az alábbi, az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) 98.§-a alapján tehát az adóellenőr az ellenőrzés során:

Eltűnt számlatömb?

 A számlatömb megőrzési ideje legalább 8 év , azonban előfordulhat - például iroda költöztetés alatt -, hogy elkeveredik, eltűnik egy-egy darab. Évek múltán már nem is tudjuk hogy hova pakoltuk. Mit tegyünk, ha erre rájövünk, és még nem járt le a 8 év?

Vámmentesség

Az unió területére harmadik országból érkezők adó- és vámmentes termékbehozatalával kapcsolatban az alábbi szabályok érvényesek 2009. január 1-től:

10 %-os társasági adó évközi

2010. augusztusában a társasági adóról szóló törvény ismét módosításra került, melyből főleg a többséget érintő 10 %-os társasági adókulcsról szóló jogszabály változások léptek életbe. Lássuk is tehát az évközi módosításokat:

13. § A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao.) 19 §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:

"19. § (1) A társasági adó mértéke - a (2) és (4) bekezdésben foglalt eltéréssel - a pozitív adóalap 19 százaléka.

Lekötött fejlesztési tartalék miatti bírság

Tudta-e Ön hogy ha a lekötött fejlesztési tartalékot cége nem fordítja 4 éven belül beruházásra, akkor kamattal növelten kell az adót utánna megfizetni?

Lekötött fejlesztési tartalék ami maximum az adózás előtti eredmény 50%-a, de legfeljebb 500 millió ft. A lekötött összeget 4 év alatt beruházásra kell fordítani, ha nem sikerül, kamatostul kell az adót rá megfizetni utólag. Ez alól kivételt képez a 2008. év, amikor is 6 év volt a rendelkezésre állási idő.

Nincs cégautóadó, ha...

Tudta-e Ön hogy 2009. augusztus 1.-től ha az egyéni vállalkozó az útnyilvántartás vezetése helyett a havi 500 km átalányt számolja el személygépkocsi használata címén költségként, akkor nem keletkezik cégautóadó fizetési kötelezettsége?

1991 évi LXXXII. törvény 17/C §. (6) bekezdés alapján:

Ellenőrizhet az APEH

Tudta-e Ön hogy a többszörös székhely- illetve tulajdonosváltás egy vállalkozás életében gyanút kelthet az adóhatóságnál?

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Irányelve az ellenőrzési feladatok 2010. évi ellátásához (7002/2010 irányelv)

-többszörös székhely-, illetve tulajdonos-váltás

Előtársaság APEH ellenőrzése

Tudta-e Ön hogy az APEH kiemelt figyelemmel kiséri az olyan előtársaságokat és az azt követő időszakot ahol nagy összegű fizetendő és levonható áfa bevallása történik meg?

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Irányelve az ellenőrzési feladatok 2009. évi ellátásához

„Ellenőrizni szükséges azokat az előtársaságokat, amelyek az előtársasági időszakban az áfa bevallásban nagy összegű fizetendő és levonható áfát vallanak be.”

Saját autó vállalati célra

Hogyan használhatjuk saját autónkat vállalati célból?

Ha saját autónkat szeretnénk használni vállalati célból, akkor útnyilvántartást kell vezetnünk, és cégautót is kell fizetnünk, amihez az APEH oldalán közétett aktuális üzemanyagárnormát kell figyelembe venni. A gépkocsi után leírható költséget mi magunk is kiszámolhatjuk:
Leírható költség= megtett km*1 liter üzemanyag ára*alapnorma/100
(az üzemanyag árát és az alapnormát az APEH teszi közzé)

Példa:

900 km*265 Ft*8 liter= 19080 Ft az elszámolható költség

Fejlesztési alap, K+F alap ellenőrzése

A fejlesztési alapok, így a K+F alap képzése kiemelt vizsgálati szempont egy átfogó APEH ellenőrzésnél.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Irányelve az ellenőrzési feladatok 2009. évi ellátásához

„Lényeges feladat a társaságok közül azoknak a vizsgálata, amelyek a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatban adóalap-csökkentést, illetve az innovációs járulékfizetési kötelezettséggel összefüggésben járulékalap-csökkentést vettek igénybe.”

Napi teszt


Napi Tipp

Nem kell jövedelmet megállapítani, ha a bevétel az adóév elejétől...