bt
Cégalapítás: csak megfontoltan!
Aki cég alapításába kezd, nem áll egy könnyű út előtt, figyelembe véve a magyar adórendszert, hiszen rendkívül sok buktatón kell az évek során keresztülmennie (kezdve a jogszabályok helyes kiismerésétől a tényleges bevallásokig, amelyek persze a könyvelőt érintik, de ajánlatos a cégvezetőknek is az alapvető ismeretekkel tisztában lenniük). Ráadásul mindjárt a cég megalakulása után 20% eséllyel (5-ből 1 vállalkozást) vizsgálhatja azt le az adóhatóság.
Illeték 2011
A 2010-ben életbe lépett családon belüli ajándékozási- és öröklési illeték változások után, 2011-ben egy-egy ponton történt további módosítás a fenti törvényben, amelyek között találhatunk elsősorban az ingatlanokra kiterjedő szabályozásokat. Lássuk is milyen változásokat hozott ez év elején (eddig) a jogalkotó:
Változások 2011-től:
TB 2010
A tevékenységre jellemző kereset (TJK)
Január 31-ig nyilatkozni kell az egyéni vállalkozónak, illetve az egyidejűleg több társas vállalkozásban személyesen közreműködő tagnak arról hogy melyik társas vállalkozásban választja a TJK megfizetését (a közreműködés nem szüntethető meg egyéni vállalkozásban, csak magának az egyéni vállalkozásnak a szüneteltetésével és olyan vállalkozásokban, ahol azt törvény vagy más megállapodás kizárja). Ezt a nyilatkozatot a havi járulékbevallásban is szerepeltetni kell.
Saját tőke jegyzett tőke
Tudta-e Ön hogy ha vállalkozásában a saját tőke a jegyzett tőke alá esik 2 egymást követő évben akkor a gazdasági társaságokról szóló törvény szerint ezt pótolni kell, mert pótlás hiányában a társaságnak át kell alakulnia olyan társasági formává, ahol a törvény a jegyzett tőke legkisebb összegét nem határozza meg, vagy az olyan mértékű, amelynek a gazdasági társaság az átalakulással eleget tud tenni?