törvény

Az adóellenőr jogai

Bármelyik árus, vagy eladó beleeshet abba a “csapdába” hogy a helyszínen egy hétköznapi emberként megjelenő adóellenőr vásárol teljesen életszerűen. Ha az eladó jogszabályt sért (pl.: elmulasztja a számla, vagy nyugtaadási kötelezettségét), az ellenőr felfedi magát és megkezdi intézkedését. Kevesen tudják azonban azt, hogy az adóellenőrnek ilyenkor milyen jogai is vannak?

Az alábbi, az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) 98.§-a alapján tehát az adóellenőr az ellenőrzés során:

Eltűnt számlatömb?

 A számlatömb megőrzési ideje legalább 8 év , azonban előfordulhat - például iroda költöztetés alatt -, hogy elkeveredik, eltűnik egy-egy darab. Évek múltán már nem is tudjuk hogy hova pakoltuk. Mit tegyünk, ha erre rájövünk, és még nem járt le a 8 év?

Illeték 2011

A 2010-ben életbe lépett családon belüli ajándékozási- és öröklési illeték változások után, 2011-ben  egy-egy ponton történt további módosítás a fenti törvényben, amelyek között találhatunk elsősorban az ingatlanokra kiterjedő szabályozásokat. Lássuk is milyen változásokat hozott ez év elején (eddig) a jogalkotó:

 

Változások 2011-től:

Tevékenységre jellemző kereset

Az szja törvény 3§ 86. pontja alapján a tevékenységre jellemző kereset fogalma

A magánszemély főtevékenységére jellemző, a piaci viszonyoknak megfelelő díjazás.

Megállapítása

A 3§ 9.e. pont alapján a tevékenység piaci viszonyoknak megfelelő díjazás az az ellenérték, amely a személyes közreműködő, az egyéni vállalkozó

  • képzettségét,
  • szakmai gyakorlatát,
  • tevékenységének többféleségét,
  • fő-, kiegészítő- vagy másodállás jellegét,

APEH irányelvei 2010

A kötelező ellenőrzéseken túl az állami adóhatóságnak az ellenőrzési tevékenységét a vezetője által minden év elején február 20-áig közzétett ellenőrzési irányelv alapján kell végeznie az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény értelmében. Az alábbiakban láthatjuk hogy melyek ezek a pontok:

A kiválasztási folyamat sarokpontjai

Lekötött fejlesztési tartalék miatti bírság

Tudta-e Ön hogy ha a lekötött fejlesztési tartalékot cége nem fordítja 4 éven belül beruházásra, akkor kamattal növelten kell az adót utánna megfizetni?

Lekötött fejlesztési tartalék ami maximum az adózás előtti eredmény 50%-a, de legfeljebb 500 millió ft. A lekötött összeget 4 év alatt beruházásra kell fordítani, ha nem sikerül, kamatostul kell az adót rá megfizetni utólag. Ez alól kivételt képez a 2008. év, amikor is 6 év volt a rendelkezésre állási idő.

Veszélyes a minimálbér

Tudta-e Ön hogy a minimálbérre bejelentett személyeket vállalkozás esetén is nagy eséllyel vizsgálja le az APEH?

A minimálbér egy olyan összeg amelyet törvény ír elő, kvázi a legkisebb adható bruttó bérre vonatkozóan. A való életben azonban mindenki (még az adóhatóság is tudja) hogy ekkora összegből nem lehet megélni, főleg egy olyan vállalkozás esetében nem reális ez az összeg, amelynek egyik tulajdonosa (minimálbérre bejelentett) ennél sokkal nagyobb havi kiadásokat eszközöl.

Saját tőke jegyzett tőke

Tudta-e Ön hogy ha vállalkozásában a saját tőke a jegyzett tőke alá esik 2 egymást követő évben akkor a gazdasági társaságokról szóló törvény szerint ezt pótolni kell, mert pótlás hiányában a társaságnak át kell alakulnia olyan társasági formává, ahol a törvény a jegyzett tőke legkisebb összegét nem határozza meg, vagy az olyan mértékű, amelynek a gazdasági társaság az átalakulással eleget tud tenni?

Hivatalos levelet nem veszi át

Tudta-e Ön azt hogy az APEH által megküldött hivatalos levél másodszori át nem vétele után vállalkozásának adószáma felfüggesztésre kerülhet?

A 2003. évi XCII. Törvény “az adózás rendjéről” kimondja hogy:

Az állami adóhatóság az adószám alkalmazását felfüggeszti, ha az adózóval postai kézbesítés útján két egymást követően közölt hivatalos irat a feladóhoz a „címzett ismeretlen” jelzéssel érkezett vissza.

Házipénztár

Tudta-e Ön hogy a házipénztár nem vezetése miatt az APEH a vállalkozását első körben 500.000.- Ft, második körben 1 millió Ft-os mulasztási bírsággal sújthatja?

Napi teszt


Napi Tipp

Tudta-e Ön hogy az APEH kiemelt figyelemmel kiséri az olyan előtársaságokat és az azt követő időszakot ahol nagy összegű fizetendő és levonható áfa bevallása történik meg?

...